Gazdasági kapcsolatok

Közel évtizedes dinamikus gazdasági fejlődése, hatalmas, 270 millió fős belső piaca, valamint Délkelet-Ázsiában betöltött nemzetközi kereskedelmi szerepe miatt Indonézia kiemelten fontos gazdasági partnere hazánknak a régióban. A gazdasági kapcsolataink erősítésére a magyar-indonéz Gazdasági Együttműködés Vegyes Bizottságának 5. ülését Budapesten, 2019 decemberében tartottuk.

Indonéziával a külgazdasági kapcsolataink egyik fő eleme a technológiai transzfer. A magyar cégek már komoly sikereket értek el a vízgazdálkodási technológia (Fővárosi Vízművek KSH projekt), ICT technológiák , agrotech (Izotóp élelmiszer gamma besugárzó a közép-jávai Yogyakartában) terén.

Különösen nagy örömünkre szolgál, hogy a 2013 decemberében aláírt kötött segélyhitel megállapodás értelmében a Fővárosi Vízművek hajthatta végre azt a beruházást, amelynek során 36,4 millió USD értékben  összesen 36 indonéz település és több százezer lakos vízellátását biztosítjuk kis kapacitású, mobil víztisztító művekkel. 2019 végére a projekt sikeresen befejeződött.

A 2020 novemberében rendezett  #HUNINDOTECH 2.0 elnevezésű, nagyszabású virtuális üzleti fórumunknak  fő feladata volt a versenyképes magyar technológiák és innovációk, illetve az indonéz reláció irányában érdekelt magyar vállalatok bemutatása.

A #HUNINDOTECH 2.0 rendezvény jelentőségét tovább növeli, hogy Magyarország és Indonézia idén ünnepeli a diplomáciai kapcsolatok felvételének 65. évfordulóját. Erre az eseményre létrehoztuk a hunindotech.id weboldalt, melynek fő célja a két ország közötti politikai és gazdasági együttműködés legfontosabb mérföldkőinek ismertetésére, valamint a legnagyobb potenciállal rendelkező területek, illetve a térségben aktív magyar cégek bemutatása. A honlap a jövőben egy folyamatosan bővülő és átfogó tudásbázisként is szolgál a magyar technológia és magyar cégek iránt érdeklődő indonéz szereplők számára.

Kétoldalú gazdasági kapcsolataink újabb fontos mérföldköveként 2021. január 27-én az indonéz Közmű- és Lakásügyi Minisztérium Útdíjszabályozó Ügynöksége (BPJT) hivatalosan bejelentette, hogy az indonéz autópályákon kivitelezésre kerülő készpénz- és érintésmentes Multi Lane Free Flow (MLFF) alapú elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítéséhez kapcsolódó tendert a magyar Roatex Zrt. nyerte el jogerősen, és 10 évre kiterjedő koncessziós szerződést írhat alá. A rendszer kiépítése során a cég több mint 300 millió USD értékű beruházást valósít meg. A világ negyedik legnépesebb országának egészére kiterjedő új elektronikus útdíjhálózat kiépítése a valaha volt egyik legnagyobb mértékű magyar technológiai export.

2021. február 16-án Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Retno Marsudi indonéz külügyminiszter aláírták az Indonéz-Magyar Befektetési Alap (IHIF) létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot. Az IHIF a magyar részvétellel megvalósuló indonéziai infrastruktúrafejlesztési projektek megvalósítását támogatja majd.

Magyarország főbb exportcikkei: elektromos gépek, vegyipari termékek, élelmiszer készítmények, dohány termékek, járművek, optikai és orvosi mérőműszerek.

Magyarország főbb importcikkei: elektromos gépek, műanyagok és gumi termékek, textiláruk, vegyipari termékek.

Magyar gazdasági szerepvállalás kiemelt területei a relációban:

  • Infrastruktúra-fejlesztés (vízellátás, szennyvízkezelés, energia- és hulladékgazdálkodás, megújuló energia)
  • Információs technológia, telekommunikáció (banki szoftverek, e-adózási szoftverek, telekommunikációs adatkezelő szoftverek, mobil és online fizetési megoldások, biztonsági szoftverek)
  • Technológia transzfer, innovatív városirányítási módszerek (integrált forgalomirányítási és utas-tájékoztatási rendszer, mobilparkolási lehetőségek)
  • Turizmus
  • Egészségipar, orvosi műszerek
  • Oktatás (felsőoktatás, csereprogramok, szakmai képzések)
  • Élelmiszeripar
  • Mezőgazdaság (édesvízi halászat, akvakultúra)