Orbán Viktor miniszterelnök 2020. január 22-23-án látogatást tett Indonéziában. Miniszterelnök urat útjára elkísérte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. A magyar miniszterelnök találkozott Yogyakarta városában X. Hamengkubuwono szultánnal, a Yogyakartai Különleges Terület kormányzójával, valamint részt vett a Kereszténydemokrata Internacionálé egyik alelnökeként a CDI vezetőségi ülésén. Január 23-án, Jakartában Miniszterelnök urat az elnöki palotában fogadta Joko Widodo indonéz elnök, akivel négyszemközti megbeszélést tartott, illetve plenáris tárgyalásra került sor Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelenlétében. A megbeszélésen a felek áttekintették  a beruházások és kereskedelem terén folytatott együttműködést, a vízgazdálkodási projekteket, az elektronikus útdíjszedési infrastruktúra kiépítését, a kórházi egészségügyi  és információs technológiai együttműködést. Megvitatták az Indonézia-Magyarország beruházási alap létrehozásának tervét az indonéz infrastruktúra fejlesztésének támogatására. A finanszírozás értéke 1,5 milliárd dollárt is elérhet.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a látogatás margóján külön megbeszéléseket folytatott indonéz partnereivel. A találkozó során a két miniszter megvitatta a magyar elnök március végére tervezett látogatását, amely az Indonézia és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolatok 65. évfordulójának legfontosabb eseménye lesz.

Elhangzott, hogy 2020-tól kezdve Magyarország 100 főre növeli az az indonéz hallgatóknak nyújtott ösztöndíjak számát.